Fehér

Gondolom, az előzőekből már gyanítható, hogy első, második és sokadik felsikkantásom ellenére fehér ruhám lett. Igen, már megvan a ruha.

Hogy ennek mi a története? Hát megint a facebook a bűnös. Ugyanis az egyik - mondanom sem kell, esküvős - csoportban megláttam egy ruhát, ami nem csak cuki volt, és az én stílusom, merthogy rövid, hanem még szemérmetlenül jó árban is kínálta a lány. Ja, és nem mellesleg első tulajdonosa még magasságra és alkatra is hozzám hasonló, szóval esélyes, hogy sokat nem kell piszkálni a rucin.

Elmentem, felpróbáltam. Aztán írtam a varrónő-zseni barátosnémnak, aki azt mondta, vegyem meg. Ennyiért ott ne hagyjam.

"Hát jó" - mondtam - "de elrontod nekem"? És igen, értette, mire gondolok. Hogy túl fehér. És én nem vagyok már szűzleány. Meg nem akartam fehéret. Meg amúgy egyáltalán...

Persze minden ismerős fogta a fejét, hogy hiszen én nem akartam fehéret. Minden mást igen, de azt nem. Na ja, csak éppen a pénz is nagy úr, és inkább bulizzunk jót, vagy utazzuk el a pénzünket, minthogy egy ilyen egyszer használatos (ámde azért örök emlék, szóval melyik ujjamat is harapjam?) ruhára költsek százezreket. Mert a bérlés is kisebb vagyon. Én pedig nem vagyok hajlandó 50-100-150 ezer forintért bérelni valamit, egyetlen napra. Még akkor sem, ha ez a nagybetűs nagy nap.

Megmutatom, bár ez a kép nem éppen "a kép". De a ruha cuki. És jól el lesz rontva rockabillysre. Mi már azt is tudjuk, hogyan.